5.nap Humahuacától Bolíviáig

Csodálatos vasárnap reggelre ébredtünk. Az előző esti hűvös, nedves, esős időnek nyoma sem maradt, gyönyörű kék az ég, már kora reggel hétágra süt a nap.

Ott a sarokban, a száradó lepedőkön túl volt a szobánk. Igen kalandos úton, két raktáron, fürdőszobán, és ezen a ruhaszáritó-udvaron keresztül jutottunk be.

Recepció

Reggelizőhely a Hostelben.

Az utcánk nappali fényben.

Dóri kedvenc kézműves boltja kivülről.

É belülről. Komoly üzleti tárgyalásokat folytattak. Dóri egyik olasz barátnője most nyitott egy butikot Viareggióban, emiatt puhatolózott.

A városka főteréről egy széles lépcsősor vezet egy oszlop és fügekaktuszokkal szegélyezett dombra, melynek tetején egy monumentális emlékmű található.(Spanyol-Amerika függetlenségének emlékműve.- Monumento a la Independencia Hispanoamericana)

Ez egy szoboregyüttes, melynek főalakja egy láncaitól megszabadult fiatal indián férfi, az alatta levő domborművön pedig a függetlenségükért harcoló gauchók láthatók.

Kilátás a domb tetejéről.

Ez a fotó a domb mögött magaslatról készült. Itt az indián hátat fordit.

Oldalról. Előtérben egy kis kápolna romjai (Torre de Santa Barbara) Belgrano tábornok hadjárata idején megfigyelő toronynak használták.

Hihetetlen, hogy ez a vályogépitmény ilyen jó állapotban van közel kétszáz éve.

Megpróbáljuk befogni a szobrot. Közben az egész völgyet betöltötték a templomból kihangositott mise hangjai.

Ez a szép kéttornyú templom (Gyertyaszentelő Boldogasszony temploma, vagyis Iglesiade la Candelaria) 1641-ben épült.

Bent folyt a mise, kivül pedig ingyen ételt osztottak az ünneplőbe öltözött embereknek.

Ezután folytatttuk utunkat észak felé. Egy darabig még a fennsikon vitt az út........

...a csodálatos szines hegyeket láttuk mindkét oldalon.

Itt már újabb 500 méterrel feljebb vagyunk. Ez a kisváros, Abra Pampa, már 3500 méteres magasságban van,zord éghajlata miatt argentin Szibériának nevezik.

Marhák eltűntek, itt már csak lámák vannak. Az út mellett kerités nincs, néha csak átsétálnak a szinen.

Megérkeztünk a legészakibb városba, La Quiaca-ba.

Ezen az üdvözlőtáblán az áll, hogy Argentina legdélibb települése Ushuaia 5121 km-re van innen.

Kicsit bóklásztunk a városban, biztos helyen akartuk hagyni a kocsit, végül egy benzinkút mellett, a határ közelében leparkoltunk, és elindultunk Bolíviába.

Ez a folyó a határ. (Az idősebbek biztos emlékeznek Hanselka és Zikmund nevére, akik többek között írtak egy könyvet "A folyón túl van Argentina" cimmel. Abban szerepel ez a híd is.) Az argentin oldalon pecsételtettünk az útlevelünkbe, bár simán is átsétálhattunk volna. Emiatt a bolíviai oldalon is sorba kellett állni a beléptetéshez.
Bizonyíték, hogy mögöttünk Bolívia.

Minden centiméteren az államfő Evo Morales neve, arcképe, mondásai. Eszméletlen személyi kultusz van körülötte. Féltem, hogy az útlevélvizsgálatnál a hivatalos helyiségben nem birom leplezni a felháborodásomat, amikor megláttam összemontirozva, kart karba öltve Evot és Che Guevarat. De Fernando már előre mondta, hogy bármit látunk, fegyelmezetten kell viselkedni, semmin sem szabad csodálkozni.

Villazón-nak hívják a boliviai oldali városkát. A hídnál kezdődik egy út, melynek mindkét oldalán boltok, kézművesek százai. A környező utcákba ugyanez a helyzet. Az egész városka az argentin oldalról érkezőkből él. Itt minden szinte fele-, vagy negyedannyiba kerül, mint bárhol Argentinában.

Találtunk egy vásárcsarnokot, aminek az emeletén ez az aranyos indián néni cserepeket árult. Dóriék vettek 2 edényt fedővel, amiben főzni lehet. Darabja 10 pesó (500 Ft) volt. Itt a néni épp magyarázza, hogy kell tisztitani.

100 méterre a vásári zsibongástól már szinte néptelen a város. Az a pár autó amit láttunk, össze-vissza ment, egyetlen közlekedési táblát sem láttunk sehol.

Közben észrevettük, hogy valahogy elfogyott a levegőnk. Nekem olyan heves szívdobogásom lett, néha ki is hagyott, hiába kapkodtam a levegőt, egyre rosszabb lett, azt figyeltem mibe kapaszkodjak, ha összeesek. Piszok rossz érzés volt. Fernando bement egy üzletbe, kijött egy zöld zacskóval, amiben kokalevél volt, bevettünk 2-3 levelet és elkezdtük rágni. Állitólag egész Délamerikában legálisan vásárolható, szinte fillérekért. Pár percen belül sokkal jobban lettünk. Most már tudom, hogy a hegymászók miért mennek olyan kótyagosan a magas hegyeken." Rágd, táplálkozz vele, oltsd a szomjad, kend magadra, mosakodj vele, öblítsd vele a hajad, lélegezd be, nézd, fogd, fürödj benne, kérj tőle tanácsot, vigyázz rá minden napodon, és éveid száma megszaporodik – hangzik a dél-amerikai Andok népeinek ősi tanítása a szent kokáról."

Miután vettünk egy-pár szőttest, sapkát, kabátot, hangszert, sporttáskát, stb, stb-t beálltunk a visszafelé sorba a határon. A morcos fegyveres közölte, hogy nem mehetünk vissza, mert aki belép Bolíviába, minimum egy napot ott kell töltenie. Jól megijedtünk, hogy most mi lesz, kocsink az összes cuccal a túloldalon, fogalmunk sincs, hol szállunk meg. Végül megszánt bennünket, és azt mondta, hogy tűnjünk el, és elfordult. Úgyhogy szépen visszasétáltunk illegálisan Argentinába azzal, hogy majd másnap újra visszajövünk illegálisan Bolíviába, hogy legálisan visszamehessünk Argentinába. Mindenki érti?

Szóval megkönnyebbülve kocsiba ültünk, és egy 16 km-re levő kis faluba, Yavi-ba mentünk. A települést a 17.században alapitották, templomát 1690-ben épitették. A falu képe teljesen megőrizte a koloniális múltbeli képét, ezért úgy ahogy van védetté nyilvánitották.(Historico Pueblito de Yavi)

Ebben a kis Hostelben kaptunk szállást

Kilátás az ablakból.
Szobabelső.
A falu végén van egy domb, ahonnan csodálatos a kilátás. Mi itt megálltunk, Dóriék leereszkedtek egy sziklás szakadékba, ahol állitólag sziklába vésett indián motivumok vannak. Miután visszajöttek, kiderült, hogy semmi ilyet nem láttak, csak jól agyonfagytak.

Mindenhol szikla, agyag, kősivatag, csak ezen a kis oázisszerű szigeten van termőtalaj, és zöld növények.

Yavitól 4 km-re van Kisyavi, azaz Yavi Chiko, talán 15-20 házból álló pici település. Egy temploma, és egy pici múzeuma van. Egy kincsre leltünk bent, egy gyönyörűséges kézi szőnyegre. Azt hittük, hogy kiállitási tárgy, de 130 pesóért megvehettük. Csodálatos szinei vannak, a készitője bele akarta szőni a nevét, de valószinű nem ismerte a betűket,és valami értelmetlen betűhalmazt szőtt.

A nap további részéről a másik blogomon már írtam: http://kaszasklari.blogspot.com/2010/02/indianok-foldjen.html Csak rá kell kattintani.